2013. szeptember 8., vasárnap

Hálás köszönet.

Több éve már, hogy a Google a kezdőlapom, s az sem kis idő, amióta bejegyzéseimet erre a portálra írhatom. Kedves gyakorlat, hogy egyes tudósok, feltalálók, művészek,stbbik születésnapján, avagy haláluk évfordulóján nem a szokásos "Google" felirat jelenik meg, hanem -roppant ötletességgel, szellemességgel,- egy rajz, amelyek közül némelyik mozog, sőt; zenei aláfestést is nyújt. Igen kedvelem ezeket, tele vannak életvidámsággal, s találóak az ünnepelt személyére nézve is.
   Nos, szept. 5.-én, megnyitva a kezdőlapomat, egy sor igen fínom kinézetű tortát láttam, s nyomban beindultak gyomormirigyeim... Rajtuk egy felirat; "Boldog szülinapot Viktor!"  Elmosolyodtam, hogy pont egy névrokonom az illető, majd,  ahogyan mindíg szoktam, rákattintottan az egyik ábrára. Ezt követően az én profil-fiókom jelent meg. A technika ördöge ez, gondoltam, hiszen én nem vagyok a fent felsoroltak között, csupán egy gondolkodni, tágasabb horizontot kutatni akaró ember vagyok. Ezért újra vissza a tortákhoz, újra katt, s  -  újra az én profilom jött elő. Ez már kezdett foglalkoztatni. Megkérdeztem másokat, olyanokat, akikről tudom, ők is a Google lappal kezdenek. Ekkor "robbant be" a felismerés; egyiküknek sem volt semmiféle torta ott, nekik a rendes, megszokott felirat jelent meg aznap.
  ....hááááát kissé elszorult a torkom. Ekkora figyelmességre, személyes jellegű megnyilvánulásra álmomban sem mertem gondolni. Megvallom; végtelenül jólesett, és jó érzés tudnom, hogy olyan személyek irányítják/vezetik a Google-t, akiknek nem csupán képzettségük, jó tehetségük, hanem szívük is van. Jut idejük, energiájuk az egyes emberekre irányuló figyelmességre is.
Mit tudhatnék minderre reagálni?

                                                          KÖSZÖNÖM!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése